header1

Az Idősek Világnapja alkalmából Veszprémben a megyeszékhelyen köszöntötték azokat az időseket, akik napjainkig sokat tesznek a társaikért.


A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének nevében Fenyvesi Zoltán alelnök köszöntötte a megye minden részéből megjelent nyugdíjas vezetőket és aktivistákat. Beszédében kiemelte, hogy a ma élő fiatalok tisztelettel gondolnak azokra, akik megteremtették a társadalom mai viszonyainak alapjait, annak a lehetőségét, hogy az utódok tovább gyarapíthassák az ország értékeit.
Az alelnök szerint az „idős ember” kifejezése napjainkra nagyon átértékelődött, mert az 50 évet megért ember a gyerekkorában már idősnek számított. Ma sok olyan társunk van, akin a hatvan év feletti kor meg sem látszik és napjainkban is nagyon aktívan tesznek a hazáért és a közvetlen környezetükért.
Fenyvesi Zoltán kiemelte nagyon fontos az, hogy az idős embereket a szeretet és a megbecsülés vegye körül, mert a szeretet mindig nagyon erős menedéke volt a gyengébb embernek. Azt is látni kell, hogy az élet szeretete és az ehhez kapcsolódó tettek az egyént erősebbé teszik. Végezetül minden idős embernek ezt a szeretetet és ezt az erőt kívánta még hosszú ideig.
Az ünnepeltek nevében Puskásné Tófeji Valéria mondta el a gondolatait az időskorról és a korosztályáról. Úgy látja, hogy ez a most még élő generáció az élete során nagyon kemény történelmi időszakban volt kénytelen helyt állni. Ezért a ma élő időseket nyugodtan nevezhetjük az évszázad túlélőinek.
A sok őket ért nehézség mellett megtapasztalhatták a másnak szerzett öröm érzését is, amit önfeledten tudtak átadni másoknak. Egy jól időzített szó, egy jól elkészített emléktárgy, egy jó időben érkező kétkezi segítség mindig emlékezetes maradt. Mert mindig akartak egy kicsit önmagukból is adni, akár úgy is, hogy a sajátjukról mondtak le.
Kérte az időseket, most már legyünk egy kicsit önzőbbek és este a lefekvéskor keressük meg azt a szépet, amit aznap tettünk, és ezzel éljük újra át azt a napot. Menjünk el gyakrabban kirándulni, és ha ez már nem megy, sétáljunk egyet kicsit azzal, akit szeretünk.
A legfontosabb, hogy figyeljünk továbbra is oda egymásra, és ha valamit tehetünk a másikért, azt tegyük is meg.
Az ünnepség elnöki elismerő emléklapok átadásával folytatódott, amihez Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke gratulált.
A rendezvény végén a Balatonfűzfői Nyugdíjas Klub énekkara adott ünnepi műsort.

DSCN1640  DSCN1645  DSCN1655

DSCN1657  DSCN1661  DSCN1666