Főépítészi találkozó

2015. július 29.

Konzultációra hívta Veszprém megye városi főépítészeit a megyei főépítész, Fabacsovics Zoltán.

Nem először ültek össze a főépítészek, hiszen készül a Veszprém megye járási székhelyeit érintő integrált településfejlesztési stratégia, és a munka során egyaránt merülnek fel az összes várost érintő, de speciális kérdések is. Károlyi János, a tervezői konzorcium megyei koordinátora elmondta, hogy bár szűk határidőt kaptak, mindenütt elkészült az integrált településfejlesztési stratégia. A célok között a közlekedésfejlesztés, a turizmus és a munkahelyteremtés szerepelt az első helyeken. A folyamatot mindenütt államigazgatási és önkormányzati egyeztetések jellemezték, rendszeresen találkoztak az önkormányzatokon kívül a helyi társadalmi szervezetekkel, a gazdaság szereplőivel is. Kedvező tapasztalat volt, hogy az találkozók túlnyomó többsége tevékeny együttműködéssel telt, bár előfordultak olyan esetek is, amikor a munkát az aktív párbeszéd hiánya nehezítette. Ilyen nehézséget jelentett az örökségvédelmi szervekkel zajló egyeztetés is. Károlyi János végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a végrehajtás során nagyon fontos lesz a rendszeres ellenőrzés, majd pedig a tapasztalatcsere mindazokkal, akik segítették a munkát.
Fabacsovics Zoltán megyei főépítész, irodavezető is együttműködésről beszélt a megye aktuális területfejlesztési és területrendezési feladatai kapcsán. Elmondta, hogy a térség területfejlesztési terveit igyekeztek megismertetni az önkormányzatokkal, a lakossággal, tavaly a gazdaság szereplőivel is egyeztettek. Felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig van idő benyújtani a javaslatokat a megyei területfejlesztési koncepció módosítására, kiegészítésére. Bejelentette, hogy éppen az utómunkálatok miatt kerül sor a területfejlesztési szakmai kollégium összehívására, majd pedig a rendkívüli közgyűlésre.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30