Miniszteri látogatás

2012. február 22.

Lezárultak a helyreállítási munkálatok Kolontár és Devecser térségében. Az eredményekről tájékozódott a helyszínen a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándort, Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízottat valamint a térség országgyűlési képviselőjét, Ékes Józsefet a kolontári Polgármesteri Hivatalban fogadta Tili Károly polgármester.

A találkozó során elhangzott, a mezőgazdasági területeken környezetvédelmi és mezőgazdasági módszerekkel több mint 700 hektár terület rekultivációja valósult meg. A mentesített vízfolyások hossza mintegy 100 km (Torna-patak, Marcal és mellékágaik), emellett összesen 900 ezer köbméter szennyezett földet szállítottak vissza a MAL Zrt. területére. A helyreállítási munkálatok során elkészült a devecseri kastélypark felújítása és füvesítése, megvalósult a kolontári halastó kármentesítése valamint a vízfolyások mellett 10 műtárgy felújítása. Dr. Szabó Csaba miniszteri biztos elmondta, a külterületi mentesítés költsége mintegy 16 milliárd forint volt.
Húszezer talaj- és vízminőség vizsgálat után a talajok korlátozások nélkül mindenféle célra –így növénytermesztésre is- használhatók- hangzott el a tájékoztatón.
Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott elmondta, a helyreállítási munkálatok során folyamatos volt a szakhatósági jelenlét, a kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága valamint Földművelésügyi Igazgatósága munkatársai kísérték figyelemmel és segítették az itt folyó tevékenységet.
A szakemberek beszámoltak arról is, hogy a térségben új elemként jelent meg az energetikai növénytermesztés, ennek köszönhetően egy ültetvényt is létesítettek Devecser határában.
A miniszteri delegáció tagjai –akikhez időközben csatlakozott Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke is- megtekintették a kolontári emlékhelyet, Devecserben pedig az energiaültetvény, az emlékparkot, a kastélykertet, látogatást tettek az Esterházy kastély könyvtárában is. A miniszteri látogatás a művelődési házban megrendezett sajtótájékoztatóval fejeződött be.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30