Átadták a Veszprém Vármegye bora elismeréseket

2011. július 22.
Veszprém megye több városában már hagyománya van annak, hogy a településen minden évben kiválasztják a “város borát”.

Ezt a hagyományt szeretné a megyére is kiterjeszteni, mind a Veszprém Megyei Önkormányzat, mind a Veszprém Megyei Kormányhivatal, amikor fél évvel ezelőtt arról döntött, hogy versenyt hirdet a „Veszprém Vármegye bora 2011.” cím elnyerésére - mondta el köszöntőjében a Megyei Közgyűlés elnöke. Lasztovicza Jenő hozzátette, saját rendezvények, külföldi partnerek és delegációk látogatása alkalmával tudjuk megismertetni azokat az, egyébként egyedi tervezésű hascímkével ellátott palackos borokat, amelyek adott évben elnyerték a rangos címet. A termelőknek pedig marketing értéket jelent, hogy használhatják a “Veszprém Vármegye Bora” címkét.
 
A Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke hozzátette: megyénk egyedülálló abban a tekintetben is, hogy az ország 22 borvidéke közül négy itt található. Lasztovicza Jenő szerint foglalkoznunk kell a borkultúrával, hiszen a Balaton-felvidék szerves részét képezi ez az ágazat, több mint 2000 éve termesztenek ezen a vidéken szőlőt. Talán ez a borverseny is motivációt és lendületet ad majd ahhoz, hogy a szőlő- és bortermelők folytassák tevékenységüket- hangsúlyozta a megyegyűlés elnöke.
A cím odaítéléséről  három tagú zsűri döntött júniusban a badacsonytomaji Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben. A versenyt három kategóriában hirdették meg, méghozzá - kizárólag a megyében termett szőlőből készült - száraz, félszáraz fehérbor; vörös bor; illetve késői szüretelésű édes borokkal versenyeztek a borászok.
A zsűri döntése alapján az aszófői Fodorvin Családi Pincészet 2010. évi Juhfark, a pécselyi Balogh Pince 2009-es Cabernet Sauvignon valamint a badacsonytomaji Borbély Családi Pincészet 2008-as késői szüretelésű Olaszrizling borai lettek az egyes kategóriák győztesei.
Jó bornak is kell a cégér - a Veszprém megyei kormánymegbízott szerint. Dr. Kovács Zoltán kiemelte: a bormarketing tevékenység napjainkban egyre intenzívebbé válik. Ezt mutatja az is, hogy a bormarketing jelentőségét felismerve a Bormarketing Bizottság és az Agrármarketing Centrum a múlt év végén százmilliós keretet különített el hazai gasztronómiai, borászati és borturisztikai kisprojektek támogatására, május elején pedig megnyílt a nagyobb léptékű rendezvények pályázati ablaka is. A „Magyarországon megvalósuló, a magyar borkultúrát, borászatokat, borokat népszerűsítő ún. helyi kisprojektek” pályázat keretében Veszprém megyében hét egyesület nyert el vissza nem térítendő támogatást összesen több, mint 15 millió forint értékben helyi borfesztiválok, bort népszerűsítő rendezvények szervezésére.
A kormánymegbízott köszöntőjében hangsúlyozta a családi pincészetek és gazdaságok jelentőségét is, valamint hozzátette: egy felmérés szerint az elmúlt évben Magyarországon 3,5 millió hektoliter bor fogyott, amelyből magyar bortermelők részesedése 3,2 millió hektoliter.
A köszöntőket követően a győztes borokat előállító pincészetek tulajdonosai mutatkoztak be és beszéltek bortermelő tevékenységükről, kiváló minőségű boraikról. A szerződéskötések után a pincészetek képviselői díszoklevelet vehettek át a megyei vezetőktől, majd az ünnepség zárásaként közös koccintásra is sor került Veszprém vármegye 2011. évi legjobb boraival.
 

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30