Lengyel delegáció fogadása a Megyeházán

2011. október 03.
Kovács Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke a lengyel Tarnów város delegációját fogadta a két szervezet közötti együttműködés 10 éves jubileumi ünnepségének egyeztetésére szeptember 30-án, a veszprémi Megyeházán. A találkozón Krystyna Latala, Tarnow alpolgármestere, Maria Zawada-Bilik a marketing osztály vezetője, Rafal Koscien - stratégiai tervezési osztály vezetője, illetve Magasi Anikó nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatárs vett részt.
 
A megbeszélés során érintették a közelmúltban megrendezett Magyar – Lengyel történelmi Bem vetélkedőt, melynek sikeréhez a lengyel delegáció tagjai gratuláltak. Az Erdélyi Körkép további megjelenéseit illetően jelezték, hogy Kiskőrös mellett Miskolc is érdeklődött már az alkotás kiállításának lehetőségéről.
Az együttműködés 10 éves évfordulója kapcsán megrendezésre kerülő ünnepség előkészületeinek részeként hivatalosan is átadták Tarnow város polgármesterének meghívó levelét. A november 11-re tervezett ünnepélyes aláírási ceremóniára dr. Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes is meghívást kapott.
A jubileumi ünnepség során multimédiás prezentáció keretében kerülnek felidézésre az együttműködés fontosabb állomásai, eredményei.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30