Az agrárium ünnepe - 75 kiállító a XV. pápai Szent György - napi AgrárExpo-n

2011. április 20.
A város számára megtiszteltetés és nagy öröm, hogy immáron 15. alkalommal sikerült megszervezni az Agrárexpo-t. Ez egy olyan rendezvénysorozat, amelyben van erő, lendület, fantázia- fogalmazott köszöntőjében Dr. Áldozó Tamás. Pápa város polgármestere köszönetet mondott a főszervező, Veszprém Megyei Agrárkamarának valamint a szaktárcának, amely 5 millió forinttal támogatta a 16 millió forint összköltségvetésű szakmai rendezvényt.
Ebele Ferenc, a Veszprém Megyei Agrárkamara elnöke szerint az elmúlt 15 évben a pápai Szent György-napi Expo Észak-Dunántúl legjelentősebb agrárkiállításává nőtte ki magát.
A háromnapos szakmai rendezvényt V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitotta meg. Az Agrárexpo megtartotta a vásárok legjobb hagyományait, ez nem csupán üzleti rendezvény, hanem ünnep: az agrárium ünnepe- fogalmazott köszöntőjében.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője is.
A köszöntőket követően átadták az Agrárexpo díjait valamint a „Veszprém Megyei Palackos Borok Versenye” nagydíjait. A vásár nagydíját idén a pápai székhelyű Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. kapta, az élelmiszeripari nagydíjat pedig Pápai Hús 1913 Kft. vihette haza. Veszprém megye különdíját Polgárdy Imre a Megyei Közgyűlés alelnöke adta át a pápai telephelyű Contstar Hungary gépkereskedő Kft.-nek.
A pápai Agrárexpo szervezői a vidékfejlesztési államtitkár, a kormánymegbízott és a megyei közgyűlés alelnöke kíséretében rövid sétát is tettek a sportcsarnokban felállított standoknál.
A háromnapos hagyományos mezőgazdasági kiállításon és vásáron 75 élelmiszer-előállító, gépforgalmazó, alapanyag-termelő és kereskedő, tenyészállat kiállító, borász és vadgazdálkodó valamint szakmai szervezet mutatkozott be a városi sportcsarnok épületében valamint a mellette található szabad területen, összesen mintegy háromezer négyzetméteren.
 
A megnyitót követő sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte a gazdák április 8-tól benyújthatják a kérelmeket az egységes területalapú támogatásra, a beadási határidő pedig május 16-ig tart.
Az államtitkár hozzátette: az összes kérelem alapján mintegy 180 ezer ügyfélről van szó országosan, s az agrárium 300 milliárdos támogatási összegéből 240 milliárdot tesz ki a területalapú. A lehetőség megnyílása óta a jogosultak 10 százaléka igényelte a támogatást; Veszprém megyében 523-an, az itt jogosultak 11,3%-a.
V. Németh Zsolt elmondta azt is, hogy a szaktárca kezelésében néhány héten belül két pályázati kiírás is megjelenik. Az egyik pályázat a mikro-vállalkozásokra vonatkozik, itt a keretösszeg 7 milliárd forint; a másik turisztikai beruházásokra vonatkozó pályázat, amely során a szálláshely-fejlesztést, idegenforgalmi attrakciók létesítését támogatják majd, erre a célra 4 milliárd forint áll rendelkezésre.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30