header1

2017. évben a második alkalommal meghirdetett „Harry-Krippner Nemzetközi Ifjúsági Művészeti Díj” felhívására Veszprém megyéből 75 fiatal pályamunkája érkezett. Az alkotásokat szakmai zsűri értékelte Németországban.

Több mint 3 évtizede már annak, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Németországi Wunsiedel Fichtelgebirge körzet Ifjúsági Hivatala számos területen hatékony és eredményes nemzetközi kapcsolatot ápol. Ennek az együttműködésének köszönhetően a Wunsiedeli Ifjúsági Szervezet és a Harry-Krippner Alapítvány az idei évben második alkalommal hirdette meg rajzpályázatát, melynek témája: „Szülőföldem látványosságai” volt. Az alapítványt a szülők Fiuk emlékének megőrzésére alapították. Olyan festő volt Ő, akinek a rockzene szövegeiből születtek alkotásai.

A díjakat Fenyvesi Zoltán a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, valamint Uwe Götz a Németországi Kreisjugendring Wunsiedel Fichtelgebirge elnökségi tagja adta át.

Az első korcsoportban 13 és 15 éves kor között
Első helyezést ért el Mező Zsófia Márta.
Második helyezést ért el Daragó Zsófia.
Harmadik helyezést ért el Spacsek Anasztázia, valamint Péter László.

A második korcsoportban 16 és 18 éves kor között
Első helyezést ért el Aranyos Anna.
Második helyezést ért el Smura Fanni.
Harmadik helyezést ért el Csipszer Dorka.

A harmadik korcsoportban 19 és 25 éves kor között
Az első helyezést ért el Canso Altun török diák.
Második helyezést ért el Horváth Réka.
Harmadik helyezést ért el Bakonyi Viktória.

Az ünnepséget a Lovassy László Gimnázium német-nemzetiségi tagozata 9. osztályos tanulóinak műsora színesítette, melyet Petres Fanni, Speier Roberta, Fordi Kornél, Staub Ádám adtak elő, Cziráky Bálint harmonika játékára. Felkészítő tanáraik: Petresné Reiter Anna, valamint Petres Ákos

A díjátadó ünnepség lebonyolításában részt vett a Veszprém Megyei Német Önkormányzat elnöke Heilig Ferenc.

galeria