header1

Példaértékű az az összefogás, amely az értékőrzés területén kialakult Veszprém megyében a települési önkormányzatok, a civil szervezetek, az intézmények és a magánszemélyek között. Erre az együttműködésre alapozva a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodája a Veszprém Megyei Önkormányzattal, a Veszprém Megyei Értéktárral, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvánnyal és a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesülettel egy új kezdeményezést indított útjára 2016-ban.

 

Most első alkalommal 2016. november 25-én a rendezvény helyszíne Herend volt, tisztelegve a megye eddigi egyetlen hungarikuma, a herendi porcelán előtt. A közel 150 érdeklődőt vonzó eseményre Fejér megyéből és a Felvidékről is érkeztek vendégek. A Veszprém Megyei Értékünneppel a szervezők hagyományt szeretnének teremteni. Évről évre más helyszínen vonultatják majd fel Veszprém megye gazdag értékeit, az értékőrzéssel kapcsolatos jó gyakorlatokat.
Az rendezvény szakmai konferenciával indult, melynek témája az értékőrzés volt, különböző aspektusokból megközelítve.
A programot folytatva, délután Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökének köszöntője után Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság elnöke adta át az emléklapokat és plaketteket a Veszprém Megyei Értéktárba 2016-ban felvett értékek felterjesztőinek, valamint a Magyar kézművesség pályázat Veszprém megyei alkotóinak.
A rendezvényt kulturális műsor zárta, melyen a felléptek a jásdi Pávatoll szlovák nemzetiségi gyermekkórus, a városlődi Pergő Rozmaring Táncegyüttes, a devecseri Fláre Beás Együttes tagjai, valamint közreműködtek Veszprém megye néptáncosai, a Népművészet Ifjú Mesterei.

Veszprém Megyei Értéktárba 2016-ban felvett értékek:

Várpalota Város Önkormányzata - Értéktár Bizottság

  • Inotai római katolikus templom
  • Római kori halomsírok, Várpalota-Inota
  • Szabó Vladimir történelmi pannói
  • Thury György várkapitány dicső tettei
  • Várpalotai homokbánya
  • Várpalotai longobárd sírmező

Monostorapáti Értéktár Bizottság

  • Az almádi bencés apátság romjai

Németbányai Települési Értéktár

  • Volt egyszer egy falu, Iharkút

Pápa Város Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága

  • Kékfestő Múzeum

Városlőd Helyi Értéktár Bizottság

  • Városlődi Német Nemzetiségi Tájház

Veszprémi Törvényszék

  • Veszprémi várbörtön


Forrás:http://www.nmi.hu/hu/Nemzeti-Muvelodesi-Intezet-Veszprem-Megyei-Irodaja/Veszprem-Megyei-Ertekunnep-2016-12-01

ertekunnep01  ertekunnep02

ertekunnep03  ertekunnep04